Végre, egy jó könyv, ami több, mint 500 oldal...... gondoltam én!

Kövezzetek meg, de engem annyira nem kötött le ez a könyv. Az eleje érdekes volt, amikor összekeverednek, meg az izgalmas leírások, de talán ennyi.

A közepén elakadtam, mikor Anthony Afrikába ment, aztán kiderül, hogy mégsem, de miért is kellett a végére hagyni, hogy küzdött az életéért? Amikor Jennifer elutazik utána Afrikába, de el sem jut az adott területre, az szerintem kicsit rövid volt. Érdekelt volna még egy kis izgalom, hogy milyen volt a visszaút? Csak felült a repülőre és annyi? Ne, már......!

Az rendben van, hogy a végére hagyja a csattanót, de azért az utolsó 30 oldalra?

A 40 év után megtalált szerelem, a kor előrehaladása miatti kétségek, és a bizonytalanság teljesen átszövi a jelenkori levelezést, ami egy hosszúra nyújtott évődéssé fejlődik.

A könyv jó, csak én még olvastam volna egy kicsit, az utazásról, az elhagyásról, a költözésről.

Nekem, egy kicsit fura, hogy csak a végén derül ki a történetben, hogy Anthony ott dolgozik a könyvtárban. Miért nem tűnt fel az újságíró csajnak, hogy ott van egy karnyújtásnyira egy ember, akit keres? Értem, én, hogy nem az az első, hogy a közvetlen környezetemben nézem meg, hogy kit is keresek, mert annyira lehetetlen ötlet, de ahogy a Napsütötte Toszkána című filmben is van: " a lehetetlen ötleteket szereti nem?" - (nem szó szerinti fordítás.)

A könyvről meg a filmről írok legközelebb.....