Ahogy ígértem, itt vagyok egy újabb kritikával a Napsütötte Toszkána című filmről és a könyvről is.

Most írhatnám, hogy az olasz életérzés mennyire átjön, főleg a filmben, de nem erről az oldalról szeretném megközelíteni. Most nem a csöpögős, Dolce Vita érzés lesz a középpontban, hanem ami mögötte van.

Vagyok abban, a szerencsés helyzetben, hogy jártam a film forgatási helyszínén, az írónő házánál, és láttam a legtöbb helyet, ami a filmben szerepel. Igen, azon a "híres" teraszon is, ahol a képeslapokat írják.

Valóban szép, de melyik olaszországi, vagyis toszkánai terület nem az. Jó, nem egy kaptafára készültek, de azért a hasonlóság az épületek, és az emberek között megfigyelhető. Ez érthető is, hiszen az ország egységes képet ad, többnyire.

Ha arról az oldalról nézem, hogy film és a  könyv egymásból fakad, akkor lényegesek a különbségek. Az olaszok szerint, a könyv jobb, mint a film. Ahogy az írónő részletezi, mennyi belső vívódással és félelemmel, rengeteg utánajárással, került a tulajdonukba a ház és ahogy folyamatosan nyílik ki az egész olasz élet, az valami fantasztikus.

A film, persze egy élet drámával kezdődik, ami nem meglepő, de gondolhatjuk, a cím alapján is, hogy ez egy életigenlő, és egy "felállokmertszépazélet" típusú mozi lesz. Persze, fontos a jó felütés, de sok minden nem derül ki, az elején. Szerintem az egyszerre több szálon futó cselekmény, végül az egyes szereplők a főszálhoz való kapcsolódása szórakoztatóvá teszi az egészet.

Az olasz életérzés átjön a könyvön és a filmen is, de a könyvben azért az árnyoldalak, a bürokrácia jobban hangsúlyozva vannak. Szerintem, a filmnek sem tett volna rosszat ennek a szálnak a bemutatása. Azért, azt tudjuk, hogy egy ház vásárlása nem néhány erőteljes olaszos pecsételés a hivatalban.

A karakterek mind két műben magával ragadóak, a filmben lévő szerelmi szálak kissé erőltettettek, de tudjuk, hogy a szenzációhajhászás a cél, és ezt el is érik. A képek magukért beszélnek, a kameraállások jók. Ha csak az aranyköpéseket olvassuk el a könyvből, vagy ragadjuk ki a filmből, úgy is érezhető az, amit vélhetően az olaszok éreznek a szieszta után, vagy amikor egy este kiülnek a kertbe, a nagy családdal.......

Egy karaktert emelnék ki a filmből, Katherint. Ő az, aki megtestesíti az igazi Dolce Vita-t, a ruhától a viselkedésig. A bohém párválasztástól, a csalódás megéléséig és feldolgozásáig.

Erről jut eszembe! Mennyire érdemes a divatról könyvet írni, vagy érdemes-e egyáltalán?

Ezzel jövök legközelebb.....